2011. március 19., szombat

Bjutijátékok hada!

Újabban rákattantam a bjuti blogokra. (Így lassan már lassan pályázhatok a "Ki olvassa a legeslegtöbb blogot az országban" c. játékra. Ha lenne, de szerencsére nincs. És nem is olvasom olyan sok Meskás társamét sem.

Tudom, akik picit ismernek csodálkozhatnak is akár, h miért, nem is nagyon sminkelem magam. De akik már jobban ismernek, tudják, h mennyire nagyon szeretek pl. hajat festeni, szemöldököt szedni, festegetni. Gimisként-fősulisként volt olyan időszak, h 6-7 barátnőm és családtagjaik haját pingáltam, volt, akinek még melíroztam is. Meg persze a szemöldökökre is jobban odafigyeltem, ejj, régi szép idők! Az én drága anyóm is gyakran felhozta, h el kellene végezni valami szépségiparos iskolát is a főiskola mellett, hadd értsek már professzionálisabb szinten például a hajakhoz... Hát, ez sajnos már így marad...

Nem kétséges, világ életemben szerettem ilyen nőcis helyeken mozgolódni, be-bepillantani a szépségipar kulisszáiba. Végülis szerencsém van ilyen téren a munkámmal is, hiszen esténként a stúdióban időm nagy részét a sminkben töltöm, ahol két nagyszerű lány varázsol az ecseteivel még szebb pofit a két amúgy is szép műsorvezetőnknek. És hát ide tartozik, h az egyik lány nélkül nem kennék minden reggel és este ( is más) űberfinom illatú Clarins krémet az arcomra (előtte persze tonikolok is! ;)) Jah, és hiperszuper spiráljaim (meg pirosítóm se lenne, a gyönyörű lila színű örökölt szemcerkáról (meg a még ki nem próbált szemhéjpúder négyesről és rúzsról, szájfényről meg nem is tudom, mi mindenről nem is beszélve... Azt hiszem, mázlim van e téren, nem kicsit...

Néhány hete találtam rá az első ilyen bjuti blogra (Púderfelhő), aztán egyre többre és többre. Már az oldalsávban is láthatjátok, kiknek az irományait követem. Mindegyik lányt másért szeretem, akadnak köztük kifejezetten ügyesek, mások annyira nem, de annyira kedvesek, közvetlenek, lelkesek, h nem lehet nem olvasni őket. Némelyik profibb márkákat használ, mások
gagyi kis noname-ket meg Avont-Oriflémet (ez utóbbi kettő sem vonz már engem egy jó ideje). Szóval ők is nagyon sokfélék, de valamiért szívemnek kedvesek. Nem is értem, pedig van olyan lány, akit élőben tuti nem szívlelnék és igazából a lelkes sminkes bejegyzésein túl nem tetszenek az egyéb megnyilvánulásai, de ezek eszembe sem jutnak egy újabb blogos kommentjének olvasásakor. Vicces!

Most az ő játékaikat reklámoznám, összegyűlt néhány.

1. Timike 100. bejegyzése apropóján


Paramétek itt olvashatóak. Ezért a pirosítóért lehet harcba szállni. (remélem, jól gondolom, h az:))


2. Love The Heels 200. követőjének csatlakozása végett


InStlye vagy Ellen magaztin előfizetést lehet nyerni. Én az elsőre szavazok, mert e hét hétfőn genyó után elugrottunk Árpival az egyik kedvenc kávézómba (Café Factory) forró csokizni és kivételesen újságokat, magazinokat lapozgattunk két szüpürtyölés közepette. Én azonnal egy InStyle-t vettem le a tartóból, mert még sosem olvastam ilyet. Tetszett. Ekkor döntöttem el, h erre szavazok.
Játék részletek erre a linkre kattintva.

3. Maggie 300. rendszeres olvasója kapcsán

Ide klikkeljetek a játék leírásáért.
A nyeremények: szemhéjpúder és két ecset. Ők:

Jó kérdés, h mi lenne az ecsetekkel, ha én nyerném meg őket, hiszen még életemben nem használtam alapozót (na jó, sminkesek már kentek rám, de ez más kérdés:)), ill. a szemhéjam is ritkán festem, igaz akkor szigorúan ecsettel, az applikátor régen sem volt szívemcsücske, jó, h kiderült, léteznek ecsetek e célra! :DD

Némi gyöngyös infót is beszúrok a végére: egyrészt fűzögetek, csak fotózni is kellene, ill. amiről van kép, gépre áttölteni, illetve megszületett a múlt héten a facebook profilom is, amit még nem linkeltem be a jobb oldali sávba. De majd lesz ott tetszik ikon egyszer, csak még nem most.
Holnap Képregény börzén leszünk, úgyhogy aki szereti ezt a sokak által 8. művészeti ágnak tartott műfajt, ne habozzon elnézni! Ezen legalább tuti többen lesznek, mint a múlt heti miskolci anime napon :)

További szép hétvégét mindenkinek!

2011. március 13., vasárnap

PIF játék

Hála Blaur-nak, itt az első játékom! ;)

Az előző bejegyzésben már ecseteltem, mennyire jófejség tőle, h fél év múltával is megpróbált felkutatni, ezt a kedvességet igyekszem én is továbbadni a nálam játszóknak.

A szabályok:

Bárki játszhat, akinek blogja van.
*Az első három ember, aki kommenteli ezt a bejegyzést, ajándékot fog kapni tőlem, melyet én készítek.
*Ezt az ajándékot az elkövetkező 365 napon belül el fogom juttatni hozzátok.
*A játékra jelentkezők kötelezően vállalják, hogy kiteszik ezt a felhívást a blogjukra és a fent írtak szerint ők is tovább viszik! (Csak ebben az esetben jár tőlem az ajándék) - ezt a kritériumot én nem teljesítettem eddig, így pláne jófejség, köszönöm-

Izgulok nagyon, h kik lesznek a nyertesek. Már ezer éve szerettem volna játszani, de valami mindig visszatartott. (Meg fogom osztani ezt is veletek, de nem most.)

Játékra fel lányok, hajrá, hajrááááááááááá! ;)

Majdnem pif játék, de inkább hála Blaurnak

Még tavaly szeptemberben jelentkeztem Blaur pif játékára, aztán én ezt teljesen elfelejtettem. Itt se raktam ki, ezúton is bocsánatot kérek érte. Ma délelőtt azonban, virtuális postafiókom ellenőrzésekor találtam egy levelet tőle. Miszerint én voltam a 3. befutó, ám azóta sem adtam címet neki, nem tudja, hova küldje az ajándékot. AJÁNDÉÉÉKOT! Blogos játékon eddig csak egyszer nyertem, kedvenc gyurmamesterem, MichiganÉvi-nél, amikor a búgócsigát kellett felismerni (nekem persze nem ugrott be nyomban, ám annyira villám akartam lenni, h átkereszteltem toszkodós pörgettyűvé, én Évi volt oly drága, egy különdíjat adott nekem ezért). Így került a birtokomba a világ legszebb nyalókás fülbevalója.

De Évit igazából lassan már 3 éve ismerem, így ez a nyeremény nem is volt olyan igazi blogos-játékos, annyira vártam már, h valahol az én nevem mellé rendelt számot adja ki a random.org vagy valami ilyesmi. És most jött Laura és tessék. KÖSZÖNÖM! Oly jófejség tőle, h fél év távlatából írt nekem egy levelet, nem is tudom kellően kifejezően leírni, mennyire örültem. Izgatottan várom, mit kapok. Majd jól megmutatom ám! ;) Annyira hosszú beszámolót írtam mára, h a játékot külön posztban említem meg, hadd lássa mindenki azt elsőnek.
Ez lesz az első játék a blogomon. Aztán pár hét múlva már tényleg hirdetek egyet a követőimnek-eddigi vásárlóimnak, mert már jó sokan vannak és bunkó dolog nem meghálálni azt a sok szeretetet, amit sugároznak/sugároztok.

Szóval pif játékra fel! ;)

2011. március 11., péntek

FB


Ezt ma kattintottam, talán ez lesz a fb profilképem. Egyelőre szimpibb, mint az előző, de még nem az igazi...